Írni akartam egy csomó mindenről... Csak ne lennék ennyire hulla fáradt...
Lehetséges, hogy valamikor a nyáron végre kialszom magam? (elég esélytelen egyre nagyobb pocakkal, már most se bírok hason aludni, pedig úgy lenne igazán kényelmes)
Mikor fogom kipakolni a ruhásszekrényt? És a gardróbót ahová évek óta dugdosom a kacatokat?
És azt a töménytelen cuccot átválogatni, kimosni, kivasalni amivel az ismerősök árasztottak el, mert jön a baba?
Azt hiszem tényleg csak popsikrémet kell majd venni, meg tán pelenkát, de az sem biztos ahogy a családot elnézem (ez jó, ennek örülök ám)

A nagyszüleimmel álmodtam. Elég szürreális volt, fordított sorrendben haltak meg, mint ahogy tényleg, és az egyedül maradt nagyim nem tudott kicserélni egy villanykörtét az előszobában. Egyáltalán azt sem tudta hol vannak a villanykörték. Keresgéltünk a szekrény tetejére állított vázákban, és az egyik tele volt karácsonyi égőkkel, amiből ki is választottam az egyiket, hogy az majd jó lesz. Pont úgy nézett ki, mint a télapó szánja, csak kb 4 cm-es méretben amiből a szán maga egy kovácsoltvas foglalat egy csavaros kis tejszínű égőt foglalt magába... Felébredtem... Ez szürreális, tudtam, hogy álmodtam, és hogy már 10 éve nem él a nagyi (Úristen! de rég volt, és mégis tegnap, és még mindig pont úgy hiányzik mint az első éjjel amit nélküle töltöttem mikor kórházba került) Kimentem pisilni, konstatáltam, hogy fél kettő, a szokásos felébredésem, még ittam is, hogy nyugi, most visszafekszel és valami egész mást fogsz álmodni.

Hát sikerült... azaz majdnem. Egy temetőbe kerültem, ahol nőttek már a rózsabokrok, és tudtam, hogy az a bokor a sír mögött sárga rózsákat fog hajtani, és csodálkoztam, hogy a nagyszüleim sírja, hogy került a kert mellé, és miért sokkal nagyobb, és miért nincs lefedve, és hol vannak a rózsatövek amiket ültettem, vajon azért nagyobb mert anyu is ide kerül majd apu mellé a nagyi feje alatt már foglalt, de ha hamvasztjuk a lábához még elfér, és akkor én már csak a nagyapó fölé kerülhetek, ennyien el sem férünk, és ez nem lehet a családi sírhely, és én nem is akartam ide visszajönni, majd egy újabb felébredés, de ekkor már reggel volt.
Nyomasztó olyannal álmodni aki nagyon hiányzik... Felkavar, és a keserédes mélabútól nehéz szabadulni, úgy érzem az egész napomra rányomja a bélyegét....

Tegnap rájöttem, hogy : Ha átélünk valamit (pl egy helyzetből tanulságokat tudunk levonni) és azt megpróbáljuk egy harmadik személynek elmesélni vagy átadni, hogy hú milyen elementáris erővel hatott ránk ott abban a pillanatban a felismerés akkor az nem fog átjönni. A másik tehet úgy mint akit érdekel a dolog (lehet hogy ténylegesen is érdekli), de nem fog rá úgy hatni soha ahogy ránk hatott. (pedig azt hittem, el tudom úgy mesélni... pedig nem) És a másik fél sem tudja nekem az ő felismerését úgy átadni. Mert ha nem tapasztaltam pont ugyanazt, vagy ugyanolyan helyzetet akkor nem fogom érteni, vagy nem fog rám hatni. Milyen kiábrándító felismerés... Kár... Mindenki a saját szintjén nyomorog nem?

Kaptam gyógyszert a magas gyomrosavra tegnap a nőgyógyásztól ! Komplett csodát várok a napi egy pirulától, bár ma még semmi, tudom... egy fecske nem csinál nyarat....

Ja... kész a gyerekszoba, kifestve, leparkettázva, és fotózáson is voltunk a hétvégén, ha kidugom már egészen "terhes" hasam van. És Solti tüneményes. Esküszöm jobban várja ezt a gyereket mint én . Ez boldogságosságos... és egyben idegesítő is. Jó-jó befejeztem, ma olyan hisztinap van . NA !